2014. május 11., vasárnap

Gun 1: The speed

- Biztos vagy benne? Ha vesztesz, le kell passzolnod Drewnak. - utalt Mark a Lamborgninimre, melyet szülinapomra kaptam. A féltés kicsiny szikrája látszott sötétbarna, szinte már fekete szemeiben.
 - Sosem vesztek. - magabiztos voltam. Mélyen szemeibe néztem, mire megragadta a derekam és felültetett a piros szépség motorháztetőjére. Lehető legközelebb hajolt, ajkai súrolták az enyémeim.
  - Tudom. - vigyorgott, mire én mosolyogva megforgattam a szemeimet. Kezét combom mellett pihentette.
  - Engedj, buzi. - mondtam enyhén kuncogva, mire forrón megcsókolt. Viszonoztam, majd pár másodperc után eltoltam magamtól és kibújtam izmos karjai közül. Kinyitottam az Aventador (Lamborghini) ajtaját, a barátom pedig a haverjaihoz sétált. Egy szőkeség sétált a pálya közepére. Azt hiszem Angelinának hívják.
  A műszerfaron végigsimítva beültem az autómba, majd a versenytársamra tekintettem. 700 lóerős fekete Ferrari 458 Italia. Meg Drew. Szőke tincsei enyhén szemeibe lógtak. 1000 vattos mosolyt lövelt felém, de nem viszonoztam. Visszanéztem az útra. Kizártam a környezetemet, csak Angelinát figyeltem... Kicsit megjárattam a motort, majd erősen a kormányba markoltam, így levezetve az adrenalint.
  3... 2... 1... Go! majd a szőkeség felhúzta mell alá érő topját, mellyel közszemléletre tette telt kebleit. Reflexből a gázra tapostam. Nem, nem! Csak lassan és nyugodtan... Egyenletesen! Súgtam magamnak, majd kicsit engedtem a pedálon. Drew kissé megelőzött, de lassan bevettem a lemaradást. Egymásra néztünk. Csak most figyeltem fel a férfias, néhol csajos kiáltásokra a tömegben... Menj! Ez az, gyorsabban! Mindenki őrjöngött. Észre sem vettem, hogy mit teszek. Minden sebességváltás, minden kanyar egybefolyt. A végzetem lesz, tudom jól.
  De nyertem. Nem lepleztem az örömömet, rögtön kiugrottam az autóból és boldogan Markhoz pattogtam aki büszkén karjaiba zárt. A hangos tapsoláson keresztül is hallottam 1-2 szitkozódást, amely mosolyra késztetett. Drew ráérősen kiszállt, majd az ajtónak támaszkodott. Éreztem magamon fürkésző tekintetét, mire felé fordultam.
  - Szép volt, Brooklyn... - odatrappolt hozzám férfiasan, majd a kezembe nyomta a köteg pénzt.
  - Tudom, hogy már teljesen kifosztottalak, szóval a következő az autód lesz. - az ajkamba haraptam és felvontam a szemöldököm.
  - A jövő eldönti - ezzel a mondattal hátat fordított és visszapattant a Ferrarijába, majd elhajtott. Mark felé fordultam félig.
  - Elviszlek táncra... És a végén beugrom érted. Van egy kis elintéznivalóm. - morogta a fülembe.
  - Már megint? Mindig van elintéznivalód... Velem miért nincs? - erre a kérdésre felkuncogtam és ránéztem. Szemei kissé elsötétültek. Talált, gyenge pont.
  - Veled mindig van, jól tudod. Csak sokszor közbecsúszik valami. - a fülem mögé tűrt egy kusza tincset. Némán bólintottam.

  A nevem Brooklyn Justice. 18 leszek idén augusztusban. Nem vagyok szerény, jobban kedvelem az élet sötétebb, titokzatosabb és pörgősebb oldalát. Például a Hangárt. A sebesség a drogom. A Hangár egy óriási részben fedett pálya. A világháborúk idején titkos reptérként szolgált. Ma már Amerika legnagyobb bandájának a placca. Milliós autók, motorok versenyeznek itt és élik fénykoruk, majd törnek rommá. A hangárosok egész Californiából idejárnak naponta, hetente vagy havonta. Fogadások, ütközések, verekedések és garázsban rendezett szexmaratonok jellemzik a helyet. Nem vagyunk visszafogottak. Lassan 1 éve ismerem a Hangárt Mark Roul által. 11 hónapja vagyunk együtt. Az első randinkon idehozott és beültetett egy Chevrolet Camaroba. Azóta vagyok az autók szerelmese. Ma már lehetetlennek tartom, hogy az előző életemet éljem. A lázadó, de lusta, céltalan tizenévesét, akinek a napjait a facebookozás tette ki. Szinte 0-24-ben a Hangárban töltöm az időm Markkal, hiszen Lancasteri vagyok, a pasim meg Los Angelesi. A hely pedig Santa Clarita északi határán fekszik, ami mindkettőnktől ugyanolyan messze terül el.
  Nem ápolok felhőtlen kapcsolatot a szüleimmel, mióta az 5 éves húgom meghalt. Leukémiás volt, ami teljesen felemésztette anyuékat, én pedig bezárkóztam. Hónapokig alig ettem, 11 kilót fogytam. Minden kedden és csütörtök délután ellátogattam a temetőbe és beszélgettem vele. Abban a hitben éltem, hogy meghallja, amint beszélek hozzá és egyszer reagálni fog, de nem tette. Dühös és összetört voltam, majdnem évet kellett ismételnem. De a legjobb barátnőm,  - akivel Halloweenkor találkoztam a temetőben - , kihúzott a gödörből és segített talpra állni. Samanthával kilencedik óta vagyunk barátok és tizedik óta pedig legjobbak. Nem jön ki nagyon Markkal, de megférnek egymás mellett. És ez nekem megfelel.